ORIGO ÉTTEREM - KULINÁRIS KÖZPONT?


Új év, új élet. Nem írtam jó rég óta. Mea maxima culpa. Cserébe most minden erőmmel azon leszek, hogy rendszeresen és kimerítően publikáljak. A rendszeres publikáció azt is jelenti, hogy több bejegyzésem lesz, de szűkebb terjedelemben. Evvel nem csinálok mást, mint igazodok a globális étterem blogger trendekhez J, mely szerint nem szükséges más egy olvasott blog poszthoz, csupán egy jó kamera és néhány apró bekezdés arról, amit látunk, amit eszünk. A kamera még nincs meg (félek nem is lesz, nem fogok egy batár nagy szerkezetet hordozni magammal), de álljon itt néhány bekezdés a legutóbbi, legfrissebb éttermi élményemről a budai Origo étteremben.

Az Origo a Pasaréti téren van, a buszmegálló Bauhaus épületében. Először csak a kávéház alakult át az utcai szinte Origóvá, majd hamarosan követte a mínusz 1 szinten lévő jóhírű Matteo étterem is, mely megszűnt és hamarosan Origo étteremként támadt fel poraiból. Az Origo nagyon jól néz ki. Persze ezt sok budapesti étteremről elmondható. De itt mégis másról van szó. A lazaság és az informalitás érzete, mindez nagyon drága bútorokkal előadva. Hosszú tömör, fa asztalok, ahol esetenként akár 8-10 fős társaságot tudnak leülni, de – mivel elemeire nem bontható, nem húzható szét -, egymás mellé tud ülni akár tíz ismeretlen is. És valójában ez a koncepció lényege, amit pl. külföldön a Wagamama oly sikeresen bevezetett az éttermi köztudatba: legyünk boldogok, hogy helyet kapunk, és üljünk oda, ahol hely van. Ha ez éppen egy másik társaság mellett lesz közvetlenül, annyi baj legyen. Mindenesetre romantikus vacsorákra ilyeténmód alkalmatlan. Annál inkább nagyobb, családi összeröffenésekre.
A belső teret az asztalokon kívül nagyon jó minőségű design székek és nagy, belógó ipari jellegű lámpák határozzák meg – a designer nevét sajnos elfelejtettem. Olyanok ezek a pillekönnyű fából készült székek, hogy az ember simán elüldögél rajtuk órákig. Na, szóval jól néz ki a belső tér. Kicsit minimál, kicsit indusztriális, cool.



Na és a kaja? Kezdésnek korhely malaclevest kérünk káposztával. A leves házias, a leves savanykás, pikáns, finom. Kis tejföl hiányzik. A malachús benne puha, jóízű. Csak ne csapódott volna ki a tányér szélére az a sok zsír. Életmentő újévi leves: a karácsonyi és szilveszteri másnapok hatékony elpusztítója. Gyorsan csúszik.

Libamájas, libazsíros pirítós. A kenyér nem valami jó minőségű, de a szeletekbe rávágott libamáj és a vastag zsír, no meg a lilahagyma karikák bőven kárpótolnak érte. Osztoznunk kell kb. hárman az egy adagon, itt nem aprózzák el a dolgokat, az biztos.


Piri piri rákfarkak. Na, ebből disszertációt tudnék írni, hogy ki hányféle módon értelmezi a gambas piri piri/ pil pil fogásokat és ezek mutációit. Egy dolog biztos: jelentős mennyiségű rák kell bele. És itt sajnos nem jó a rák. Kicsit zacskóízű, kicsit fagyasztásból alig magához tért, kicsit punnyadt az egész. Méretre pedig nagyon kis csökevényes koktélrák kategória. A szósz maga kellő fokhagymával, csilivel és petrezselyemmel lett készítve, ami önmagában jó. A mellé adott ciabatta-szerűség nem nyeri el a tetszésünket: nagyon vékony héj, püffedt belső, nem ropog, nem foszlik. Csalódás.



Polippal is kisérletezünk, ami kellemes meglepetés, hiszen elkészítése során nem lett belőle tömör gumiabroncs, amivel esetleg ölni is lehetne, hanem megmaradt a csáp/láb puha, omlós falatnak. Kifejezetten finom, bár hiányoljuk azt a jellegzetes faszenes, perzselt ízt, ami pl. Spanyolországban jellemzi. Hármat kapunk fanyársra tűzve, lehetne több is… De a malacleves után ez is bőven elég főétel gyanánt. A mellé adott vajas, tejszínes mártás csomós a liszttől és a szintén köretként szereplő zöldséges rizs nem tanúskodik hatalmas kreativitásról.


Másik főételünk a lencsés, füstölt sajtos lasagne. Nem a könnyedség jellemzi a kivitelezés formáját. A besamel itt is erősen becsomósodott, furcsa mód szinte mártásként fonta körbe a lasagne-t. A tészta közt a füstölt sajt és a lencse működött, de az egész nyúlós, grízes és tömény volt. Kicsivel több odafigyeléssel egy jópofa vegetariánus fogást ki lehetett volna hozni belőle.
Az Origo szép, az Origo menő, az Origo jó. Egy kellemes családi ebédre teljesen megfelel. A leveseket kifejezetten jónak éreztük és a „magyaros” ételeket is jellemzően jónak találtuk. Mivel a konyhának nincs igazán arca, nincs konkrét iránya, elképzelése, az egzotikus, mediterrán fogások elkészítése néhol problémába ütközik. Nagyon úgy tűnik sok esetben, mintha a séf túlvállalná magát a kísérletezésben, és a végeredmény gyakran csalódást okoz. Egy picit kevesebb fifika, lelemény és kisérlet, és több, biztosabb lábon álló étel meghozhatja a várva várt törzsközönséget. Én mondjuk visszajárnék.
Összességében: 5,5/10
Origo
Pasaréti tér

1 megjegyzés:

sg said...

Végre egy bejegyzés amely kellő súlyt ad az enteriőrnek! Érthető, hiszen az Origóban a belső esztétikája szerintem élményszerű amit az ételek jórésze nem tud megugrani. Apró pontosítás: a székek az Eames DSW sorozatból valók és az eredeti üvegszálas széria műanyag változatai (Vitra).