MENZA: AZ

Emlékeznek még mekkora divat volt pár éve retro helyet nyitni? Amikor az Amerika-mánia és a nagy nyugat majmolás alábbhagyott az ezredfordulón tájékán és rájöttünk, hogy még korai lenne Kánaánról beszélni, akkor beindult a nosztalgiahullám. Szinte minden menő dolog retro volt: Melba, tibi, Tisza, Traubi, Te+Én, stb. Éttermek terén a retro vonalat talán a Liszt Ferenc téren székelő Menza kapta el legjobban, azóta is dübörög. Szinte nincs még egy hely a téren, amely évszaktól és időjárástól függetlenül ennyire tele lenne, így pörögne. Jó a PR-je. Amit most én megkísérelek egy picit lerombolni.

De igazság szerint nincs nagy vitám a Menzával, még azt is mondhatnám, hogy megértem azokat, akik annyira szeretik, hiszen ezen a kaján nőttek fel, ez a nagyátlag ízvilága. És a Menza valóban nagyon átlagos teljesítményt nyújt. Átlagos ízeket, átlagon felüli méretben, villámsebességgel tálalva, reális árakon. Aki a gasztronómiai status quo-t, a langymeleget, a nosztalgiát kedveli, annak biztos ez lesz a kedvenc helye. Épp ezért is mondom azt, hogy a Menza nem próbál annál sokkal többet adni, mint ami a nevéből fakad. Gyors közétkeztetést.

Két különböző látogatást gyúrtam egybe, egyszer családosan, egyszer egyedül étkeztem. A közös mindkét látogatás alkalmával az volt, hogy nehezen lehetett helyet szerezni a teraszon, annyira fullon volt az intézmény. A kiszolgálásra sem lehetett nagyon panaszom: rendkívül kedves és szolgálatkész pincérek vették fel a rendeléseinket.



Kezdjük a zászlóshajóval, a husilevessel. Kapunk egy hatalmas tányért, benne egy malomkőnyi grízgaluskával, ami a tányér felét kiteszi nagyjából, mellette egy pár hasáb répa, egy karalábé és egy nagy, cupákos fartő. Ezt az egészet öntik nyakon, ceremoniális módon egy teáskannából forró húslevessel. A leves és a betétek mennyisége egy kisebb családra van méretezve. A grízgaluska olyan kemény, mint a kő, a belseje teljesen sziklaszilárd. A zöldségek nincsenek szétfőzve, ami pozitív. A fartődarab kb. harmada elrághatatlan cupák, ami a tányér szélére kerül. A leves ennek ellenére tartalmas, ízes, nem érződik rajta az ízfokozó fűszerkeverékek jelenléte. Belapátolom az első adagot, aztán még öntök egy kis levest a húsra, de a teáskannában így is sok lé marad – megy vissza a konyhára.


Palócleves. A kapros, tejfeles, tartalmas lében sok szétfőtt zöldbab úszkál, vélhetően késztermék került bele. Nem mernék megesküdni rá, de talán ürühús került bele és nem marha, ami igazolna egyfajta autentikus elkészítési módszert. Nekem mindenesetre bejön az erőteljesebb, markánsabb húsíz és jobban is passzol a babos léhez, mint egy szoft marha. Ez is OK.


Vasalt csirkecomb majonézes burgonyasalátával. Egy hadseregre elegendő burgonyasaláta került a tányérra, benne igen kellemetlen nagy „kezeletlen” hagymadarabokkal, amelyek miatt délután problémás volt a kommunikáció embertársaimmal. A hagymát érdemes egy picit fonnyasztani előtte ecetben vagy másképp, hogy ne legyen zúzós a salátában, de itt ez nem történt meg. A vasalt csirkecomb olyan volt, mint egy méretes vasalt csirkecomb, se több, se kevesebb.

Mézes, chilis pácban sült oldalas steak burgonyával. Elég, ha ránézünk a képre, hogy konstatáljuk, hogy nem hétköznapi az oldalas mérete. Sajnos manapság még ott tartunk, hogy sokan már ennyi kaja látványától is tűzbe jönnek és a minőségi szempontok egyáltalán nem kerülnek szóba, hiszen nem lehet rossz az az étterem, ami ennyi étket tol ki a vendég elé. Nem akarok igazságtalan lenni, az oldalas bizonyos részei egész porhanyósra sikeredtek: kívül kellemes volt a mézes sült kéreg és belül meg szaftos és jó zsíros a hús. Csak sajnos két méterrel arrébb, az oldalas más részei kemények és rágósak voltak. Tényleg felmerül bennem időnként a kérdés, hogy miként képesek emberek ilyen méretű adagokat elpusztítani? És ha hozzám hasonlóan ottmarad a tál egy része, akkor a konyha miért nem próbál picit igazítani a mennyiségeken? De lehet, hogy mindez a márka része, a hitvallás egyik eleme, ami sikeressé teszi a helyet és ezen nem lehet csak úgy változtatni. Ide azért jönnek sokan, hogy elképesztő mennyiségeket betoljanak és ez így van jól.
A Menza kétségkívül hangulatos hely. Jó ide beesni egy fröccsre, egy dumára, egy tál levesre. Családi ebédeknél is látom a vonzerejét: mindenki talál kedvére valót és senki sem fog éhesen távozni. Biztosra megy. De ha engem kérdeznek, akkor azt kell mondanom, hogy valamikor egy menő hely volt, ami manapság szándékosan nem akar lépést tartani a kor szellemével, nem hisz a szezonalitásban, nem hisz mindenek felett a minőségben, és azt gondolja, hogy a méret a lényeg. És ez kevés.

Menza étterem
Liszt Ferenc tér 2
Összesen: 5,5/10