RESTAURANT MAGAZINE - TOP 50

A Restaurant Magazine idén is lehozta a világ legjobb 50 éttermét tartalmazó listáját. Az már most látszik, hogy a konkrét helyezéseket nem érdemes túl komolyan venni az első 10-en kívül. Az első húszban szerepel például a londoni St. John bisztró, amely a „Nose to tail eating” meghonosítója és a klasszikus, belsőségekkel teletűzdelt brit konyha fellegvára, ami persze jópofa hely (hétvégén lesz lehetőségem kipróbálni), de mondjuk egyáltalán nem szerepel a listán Gordon Ramsey egyetlen étterme sem. A hülye is látja a két szint között a különbséget. Elég, ha a Hardens, Andy Hayler, a Michelin, a Zagat vagy bármely más rendszer értékelését nézzük. Ez a kettő nem ugyanaz a liga - és nemcsak szerintem.

A Restaurant Magazine listája ezen felül Gordon volt tanítványának és üzlettársának, Marcus Wareing-nek adott egy 52-ik helyet, ami két csillagos hely lévén szerintem természetes, de ebben a listában mulatságos, hisz evvel a helyezéssel a londoni Nobu és a Hakkasan éttermek mögé került. Namármost a Nobu egy jó étterem, de Japánban, Amerikában van nála ezerszer jobb is. Elég az én Nobu kritikámmal és a képeimmel összevetni a chuckeats blog-on szereplő kyotoi, vagy akár kaliforniai éttermek színvonalával és rögtön látszik majd a különbség az utóbbiak javára. A nobu jó, de a nobu nem elég jó ahhoz, hogy ilyen helyezést érjen el ezen a listán. Biztos De Niro segített. A Hakkasan a világ legjobban kinéző kínai étterme - szintén volt szerencsém egy vacsorát elkölteni itt - de semmiképp sem állíthatom, hogy revelatív élmény lett volna. Az licsi martinijük és a design sokkal jobb volt, mint a szójás oldalasuk. Egyébként ebben a műfajban Alan Yau másik londoni étterme, a Yauatcha sokkal jobban tetszett.

Egy szó mint száz a lista nagyon furcsa és inkább a jó marketinggel rendelkező helyeket dicséri, mint a valós teljesítményt. Ennek ellentmond Ramsey viszonylagos hiánya, illetve szegényes 91-dik helyezése a londoni maze-zel. A cseheknél továbbra is jól működik a marketing gépezet, hisz felkerült az idén 74-dik helyre az Allegro, mint egyetlen kelet európai hely és szerencsére eltűnt a listáról a Café Kör is, ami valami egészen megfejthetetlen okból valahol a 80-dik hely környékén tanyázott múlt évben. Ez azt hiszem mindent elárul a lista szakszerűségéről.

A lista szerintem inkább jelzéseket küld a külvilág számára és sok apró, rejtett üzenetet tartalmaz, trendeket jelenít meg. Ilyen trend például a skandináv konyha feltörése és a Noma harmadik helye. Rettentő sok Noma kritikát olvastam már és a képek alapján valóban megérdemelt lenne a három csillag, bár most csak kettőt kapott idén a Michelin Guide-tól. Az első tizenötben szerepel két étterem, amelyben én is jártam: a Fat Duck (zseniális) és a French Laundry (életem legjobb étkezése), és amelyek teljesen megérdemelt módon vannak itt. Leírások, képek, más bloggerek beszámolói alapján pedig a Gagnaire, a Can Roca, Keller másik étterme a Per Se, az Alinea, a Michel Bras illetve az Astrance szintén a világ legjobbjai között vannak.

A legjobb 50-en a S. Pellegrino szerint:
1. El Bulli Spanyolország
2. The Fat Duck Nagy-Britannia
3. Noma Dánia
4. Mugaritz Spanyolország
5. El Celler de Can Roca Spanyolország
6. Per Se USA
7. Bras Franciaország
8. Arzak Spanyolország
9. Pierre Gagnaire Franciaország
10. Alinea USA
11. L'Astrance Franciaország
12. The French Laundry USA
13. Osteria Francescana Olaszország
14. St John Nagy-Britannia
15. Le Bernardin USA
16. Hotel de Ville Svájc
17. Tetsuya's Ausztrália
18. L'Atelier de Joel Robuchon Franciaország
19. Jean Georges USA
20. Les Créations de NARISAWA Japán
21. Chez Dominique Finnország
22. Ristorante Cracco Olaszország
23. Die Schwarzwaldstube Németország
24. D.O.M. Brazília
25. Vendome Németország
26. Hof van Cleve Belgium
27. Masa USA
28. Gambero Rosso Olaszország
29. Oud Sluis Hollandia
30. Steirereck Ausztria
31. Momofuku Ssam Bar USA
32. Oaxen Skärgårdskrog Svédország
33. Martin Berasategui Spanyolország
34. Nobu Nagy-Britannia
35. Mirazur Franciaország
36. Hakassan Nagy-Britannia
37. Le Quartier Francais Dél-Afrika
38. La Colombe Dél-Afrika
39. Etxebarri Spanyolország
40. Le Chateaubriand Franciaország
41. Daniel USA
42. Combal Zero Olaszország
43. Le Louis XV Franciaország
44. Tantris Németország
45. Iggy's Szingapúr
46. Quay Ausztrália
47. Les Ambassadeurs Franciaország
48. Dal Pescatore Olaszország
49. Le Calandre Olaszország
50. Mathias Dahlgren Svédország