OLIMPIA ÉTTEREM - EGYÉRTELMŰ ARANYÉREM

Hurrá, eljutottam az Olimpiába! Már többen, több fórumon megírták, hogy az étterem belső berendezéséről és a dekorról nem érdemes sokat beszélni, hiszen itt maradt szinte minden relikvia a korábbi, e helyen működő azonos nevű görög étteremből. Ennek ellenére nincs vele nagy gond, nem kellemetlen vagy kényelmetlen itt üldögélni. A legviccesebb talán az, ahogy a kinti ablakon kék alapon fehér, görögös betükkel még ki van írva hogy „kávézó”. Hát biztosíthatom a kedves olvasót, hogy az Olimpia minden, csak nem kávézó. Itt kérem valódi gasztronómia van, mégpedig magasfokon.




Hetek óta próbáltam asztalt szerezni, de úgy tűnik mindig rossz pillanatban emeletem fel a telefont. Egyszer elutasítottak, mivel egy 6-8 fős társasággal mentünk volna. Azt mondták kicsi a hely. Sokszor nem vették fel a telefont, amikor meg igen, addigra késő volt és a három nappal később esedékes vacsorára már nem volt hely. De most sikerrel jártam: pontosan egy héttel előre foglaltam. Meg kell mondjam, kicsit furcsák a velem egy légtérben ülő vendégek. Nem tudom sajnos jobb szóval illetni őket, és egyáltalán nem akarok nagyon sznobnak vagy lenézőnek tűnni a témában. A vendégek, mintha épp az utcáról estek volna be, kicsit „kocsmásra” öltözve ülnek az asztaloknál. Nem passzol ahhoz a képhez, amit kialakítottam magamban, mely szerint ide egy titkos társaság tagjai járnak, akik tudják mitől döglik a légy, akik hajlandóak heteket várni egy foglalásra és akik feinschmeckerek a szó legnemesebb értelmében. Nem, ide egyszerű emberek járnak egyszerűen jót enni. És ez a tudat felvidít. Bárcsak sok ehhez hasonló hely lenne. A közönség nem tűnik egy gourmand társaságnak, de lehet hogy téves prekoncepcióim vannak azt illetően, hogy ki is ma itt a gourmet celközönség. Biztos túl sokat fertőződtem olyan helyeken, ahol megjelenni kell és nem enni.

A kiszolgálás tökéletesen illik az étteremhez: teljesen fesztelen, szuper laza, de végtelenül korrekt és kedves. Pincérünkkel már haverok vagyunk az első fogás után. Ő egy egyszerű, szókimondó, őszinte fiú. Teljesen romlatlan, olyan mint az étterem maga. Rátérünk a rendelésre. A meglepetés - ha lehet ennek nevezni a rendelést - engem igazából nem ér meglepetésként, hiszen hallottam róla eleget. Csupán az asztalunknál ülők emelegetik a szemöldökeiket kissé a pincér „flegmasága” hallatán. De hát ez nem flegmaság kérem, itt tényleg nem nagyon lehet rendelni, maximum meg lehet adni egy számot, hogy hány fogást óhajtunk elfogyasztani, illetve mi az amit nagyon NEM szeretnénk enni a táblára írt alapanyagok közül. Eredeti, az biztos. Nekem értelemszerűen semmi bajom sincs, se a vörös márnával, sem a kacsamájjal, se a boldog, kapirgálós csirkével, de még a borjúval sem. Még csak egy gyenge utalást sem kapunk arra nézve, hogy ezek hogyan lesznek elkészítve, a köretre nem kérdez(het)ünk rá, úgyhogy a legjobb hátradőlni és várni, hogy mit süt ki a szakács.



Pincérünk egy vékony, füstölt tokhal szelettel borított kunágotai – egész biztosan sous vide-olt- kacsamaját prezentál mangós, paprikás „relish”-sel (bocsánat, magyar kifejezést nem találok erre). Egyszerűen zseniális. Ilyet tényleg régen ettem itthon, bárhol. A kreativitás olyan fokon van jelen és olyan szinten párosul a főzni tudással és minőségi alapanyagokkal, hogy egészen meghökkenek. A füstölt hal fátyolként borítja be a lágy, édeskés kacsamáj darabokat – ízük tökéletes szimbiózisban van. Tovabb viszi az édes, sós, füstös ízeket a mellette lévő mangós paprika relish illetve a hozzá kapott 2003-as olaszrizling is. Minden a legnagyobb harmóniában egymással.



A szakács, Takács Lajos, úgy tűnik nemcsak a legjobb hazai alapanyagokat kutatja fel, hanem jó ismerője a legnagyobb nemzetközi trendeknek is. Az utóbbi időben, külföldi blogokon és fórumokon mindenhol csak tojásról lehet olvasni. Tojás minden formában, de leginkább buggyantva, vagy sous vide-olva, jó minőségű sajttal, esetleg valamiféle burgonyával, jobb helyeken szarvasgombával – a világ legalapabb alapanyagai egy kis luxussal megbolondítva. Itt sem történik másképp. Buggyantott tojás érkezik, amely pincérünk szerint optimális ideig főtt. Az optimális nem kifejezés: a gyönyörű sárgája nem kemény, de nem is folyik, inkább úgy hömpölyög, lassan, méltóságteljesen. A tojás tetejére – biztosítva sósságát – szardelladarabokat szórtak. A fogás alján forrázott, friss, zöld medvehagyma fekszik és egy kevés a főzőléből (talán). Nem tudjuk eldönteni, hogy előétel vagy leves kategóriába utaljuk a fogást, egy dolog biztos, remek. Örvendjünk, hogy megérkezett Pestre is a tojás, mint főszereplő.




Az öt fogásos menü következő felvonásaként tápiógyörei „boldog” csirke érkezik. Vélhetően addig volt boldog szegény, amíg szabadon rohangált és kapirgált Tápiógyörén, az udvaron és nem akkor, amikor kitekerték a nyakát, hogy minket boldogítson az Olimpiában. Egy klasszikus szombati ebédet reprodukál nekünk a szakács, magasfokon. Rántott csirkét kapunk házi panírban, isteni omlós morzsában - olyan porhanyós, úgy omlik, hogy csak na. Egy alsó combot és egy melldarabot küldtek nekem: a panírban es a csirkében is fellelhető egy jellegzetes, diós izvilág miatt, mintha bresse-i lenne a szárnyas. De hát nem az: tápiógyörei. Szerintem van olyan jó, mint francia vetélytársa. Ezek után merje mondani valaki, hogy nincsenek itthon jó alapanyagok. Csirke, az már biztos van. Köretnek apró, vajas petrezselymes burgonyát kapunk és pontosan négy szelet fokhagymás uborkasalatát. Ideális. Hozzá Villa Tolnay Rajnai Rizlinget iszunk, tökéletes.



Itt bekövetkezik az est első és talán egyetlen hibás lépése. A kisalföldi borjú paprikamártással sajnos nem annyira jó, elmarad az előző fogások színvonalától. Sokáig gondolkodunk, mi lehet a hiba és rájövünk, hogy a paprikamártás szinte teljesen azonos egy az Uncle Bens féle szortimentből származó öntettel. Persze nem az, de mégis. Valószínűleg, ha soha nem éreztük volna korábban ezt a picit mű paprikás ízt, akkor csettintettünk volna, de így csak meglepetten nézünk magunk elé. Megjegyezném, hogy a hús jól volt elkészítve, de itt az alapanyag sajnos nem volt a top-on. Köretnek van még egy kevés szezámolajjal locsolt bébi bok choy is és pár levél turbolya – de amennyire finom, sajnos nem illik a mindent elnyomó paprikás mártáshoz. Ez ma este a gyenge pont.



Kár lenne így végetvetni a főételek sorának, ezért utoljára még befér egy szelet báranyka is. Ez maga a fantasztikum: a hús széjjelomlik a szájban, míg a bőre kívül enyhén ropog. Technikai bravúr és remek alapanyag. A hús annyira jó, hogy észre sem veszem a köretet. Egy vékony csík apró szeletekre vágott köménymagos cukorborsó és egy vékony csík babcsíra. Állítólag csilis, vagy fügés (?) öntet is volt hozzá, de a hús mellett semmi sem éreztem. Fenséges volt. Itt már borban jókora lépéseket teszünk előre és egy friss villányi kékoportóval vesz le a lábamról a pincér. Kékoportót nem iszom, nem szeretem a vékony testét, a behízelgő édességét. Lányos bornak tartom. Címkét nem is mutat a pincérünk. De eme portugieser szintén megváltoztatott mindent amit evvel a szőlőfajtával kapcsolatban gondoltam. Persze a bárány segített.


A desszert előtt kapunk pár falat nagykőrösi sajtot: két lágyabbat és egy keményebb fajtát. Hozzá Szepsy féle Tokaji 2006-os édes szamorodnit szolgálnak fel, még nincs is lepalackozva csak a papírcimke és pár firka árulkodik zseniális „nemzőjéről”. Itt már a legjobb francia bisztróban vagy brasserie-ben érezem magam.

A desszertnek felszolgált túrókrém jó, de összességében nem nyűgöz le. A krémesre hajazó építmény tetején karamell lap van, mellette dulce de leche ízű hab tornyosul, de ha ez nem lenne elég, még egy kevés papaya és áfonyamártást is csorgattak mellé a konyhán. Ezen a ponton már teljesen tele vagyok, csak turkálok benne és kiprbálom mindegyik édes szósszal a krémeket. Azt hiszem marad a szamorodni, sőt biztos vagyok benne. De még a végén egy málnapálinkát is leküldök örömömben.

Az étkezés áráról ritkán szoktam értekezni, mert picit megtévesztőnek és erősen szubjektívnek érzem az ár/érték arány fogalmát. Itt azonban muszáj említést tenni arról, hogy fentebb leírt 6 fogás ára összesen 6000 forint körül mozog ital nélkül. Mit mondjak, deal.


Megkockáztatom, hogy ezen a helyen, per pillanat valami nagyon komoly dolog történik, ami a pesti gasztronómiai térképet és közízlést alapvetően átírhatja, megváltoztathatja . Súlyos szavak ezek, de remélem igazam lesz. Az olimpia a maga nemében egyedülálló és zseniális.


Olimpia Étterem
VII Alpár u. 5
Összesen: 8,5/10

7 megjegyzés:

Cheflaszlo said...

nevetséges tálalás, a buggyantott tojás tetszik csak, gyenge a kritikus

steel said...

cheflaszlo: örülök hogy megérkeztél és itt is ki tudod fejteni különös nézeteidet.

egyébként nem szeretném hogy az én blogomból is olyan kis játékteret csinálnál magadnak, mint a hejszakácsokon vagy egy időben a bűvös szakácson tetted.

nekem az olimpia nagyon tetszett, mint az a leírásból látható. ha neked nem, akkor tedd szóvá konkrét élményekkel, de semmiképp sem a képeim alapján, ha kérhetem.

egyébként azt javaslom - mivel neked köztudottan az igen gyenge menza étterem a benchmark-od a pesti gasztronómiai világban - próbálj meg picit tájékozódni mielőtt minősítesz.

Anonymous said...

bistro tálalás, a saját műfajában megfelelő és a helyhez illő. nem nagyon értesz ezekhez a finomságokhoz, nem minden a disneyland. hallottál már az understatement-ről. valószinüleg nem, mert a netes fellépésed is meglehetősen giccses, túlzó és prosztó.

miles said...

Hmm, megoszlanak a vélemények, mostanában csak rosszat olvastam az Olimpiáról, a véleményeddel ellentétben.

Lassan úgy látom, nem mindegy milyen napot fog ki az ember Takácsnál, a leírás alapján adok még egy esélyt a helynek.

steel said...

miles - valóban sok ilyen véleményt hallottam én is. megyek hamarosan újra és írok majd lábjegyzetet ehhez a posthoz a második fordulóval kapcsolatban. bízzunk benne, hogy marad a színvonal.

Anonymous said...

Mi tegnap voltunk......minden agyonszuvidolt (van aminek jól áll (pl. kacsamáj)de nem kéne mindenhol ezt eröltetni...:( ), a kedd-i halnap utáni szerdán a 6 fogásból 3 hal köztük tőkehal, rája (amit ugye mindennap frissen a triesti halpiacról.....minimum gyanus). A vendégek olcsójános sznobok. Costesre nincs péz', nem baj majd rázzuk a rongyot az alpár utcában.
A hat fogásból 2 volt értékelhető.
Véleményem szerint erősen túl van hypolva a hely.

Anonymous said...

Amit az egyébként kellemesen udvarias tulajdonos nem tud: a szokásos vendéglői formaságok mellőzése (nincs étlap, van borlap, de lebeszélnek róla:”majd mi kinálunk”) nagy felelősség. Ha működik, mindenki jól jár, ha nem működik, a vendég joggal érzi úgy: „meg lettem vezetve”. A konyháról: roppant kicsi, már-már mikroszkópikus adagok. Persze, ilyen (vagy ilyennek gondolt) helyre nem ”zabálni” megy az ember, ennek ellenére a minőség érzékeléséhez kell egy bizonyos tömeg. Amennyire megállapitható, jó minőségű alapanyagokból – néhány mellényúlástól eltekintve, de ez végülis izlés dolga – eléggé eredeti izeket hoznak ki, ám hogy mindez a legjobb lenne a városban, az nyilvánvaló túlzás. Zavaró, hogy a meglehetősen szokatlan felvezetéssel kapcsolatos kérdésekre kicsit túl magabiztosan fölényes válaszok érkeznek, lényegében a „bizza csak ránk” főcsapás mentén. Ugyan a menüsorok árai (eltekintve a jelképes adagoktól) nem magasak, az egyébként jó és eredeti, jónéhány kevésbé ismert hazai csúcsborászra támaszkodó borkinálás végülis eléggé combos végösszeget eredményez. (A csakugyan kedves tulajdonos palackokkal a kezében járkál körbe-körbe, tölt vagy 8-10 fajtából – szinte mind kiváló – egy-egy féldecit, összesen két főnek talán 1 litert. Végül a számlán megjelenik – mondjuk – 10*1200, csak a jó Ég tudja, miért pont annyi, nincs ugyanis olyan: hogy „kóstolja meg borkinálatunkat, 6000/fő.”) A lényeg tömören: szinvonalas átvágás. Ez persze még mindig sokkal jobb, mint a budapesti vendéglátásban szokásos teljesen arcátlan, szinvonal nélküli átvágás, de messze van a komoly gasztronómiától. Sajnos igaz: erősen „túlhypolt” hely. Ilyenkor szomorúan gondol arra az ember, hogy Olaszországban, persze vidéken, távol a turistacsapdáktól egy egészen kivételes minőségű négytagú menüsor egy kis családi panzióban (agriturismo...) 1 liter jó „ház borával” két főnek nem több, mint 60€, azaz 16500 Ft. Úgy, hogy az ételek lényegesen jobbak, a bor esetleg kevésbé jó, mint az itt kináltak. Ha fogadni kellene tehát az Olimpia jövőjére: a kevés visszatérő vendég (én se leszek az...) miatt a kiváncsiak eltűnésével pangásra vált. Aki pedig csúcsgasztronómiára vágyik, jobb ha kivár, és Olasz- vagy Franciaországban veri el erre szánt pénzecskéjét, esetleg kitartóan tovább keres a magyar valóságban.