JT/ENOTECA CORSO - PÉCSI KIRÁNDULÁS
Az étterem két részből áll. A lenti utcafronton kellemes bisztrókörnyezet várja a vendégeket, míg fent, süppedős szőnyeges, óriás ablakos, modern, de minimalista, elegáns étterem található. Mi a fenti fertályban foglalunk helyet, ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, hogy igazak-e a hírek az Enoteca fine dining részével kapcsolatban.Üdvözlőfalatot kapunk előre: kacsamáj patét almás, dijoni mártással. A paté valójában nem is paté hanem inkább egy darabosabb rillette; válogatott kacsahús darabok is szerepelnek a sűrű, zsíros pástétomszeletben. A kacsa ízében van egy kis játék is, hisz a szakács úgy kezelte, mintha pekingi kacsa lenne és csillagánizzsal, vagy egy kevés ötfűszer keverékkel bolondította meg az ízét. Egészen komolyan érezhető benne a keleties ízvilág. A mellé tálalt almás dijoni püré remek kiegészítője a fogásnak: érdekes ötvözete az édeskés és erős ízeknek, bár egyik sem lóg ki igazán az összhatásnál. Nem akarom előre lelőni a poént, de kár, hogy, az amouse bouche az egyik legjobb fogás az egész menü során.
Előételemet megtévesztő módon kacsamáj kolbásznak hívják, de alapjában véve nincs sok köze a hagyományos értelemben vett kolbászhoz. Állaga krémes, íze lágy és enyhén füstös. Nagyon kellemes a hozzá felszolgált hagyma chutney: az egészet ropogós kenyérre kenegetem. Ezen a ponton már némi kacsatúltengésben szenvedek, persze nem a konyha tehet erről, hiszen csak én duplázok a szárnyasból. A kacsakolbász darabok mellett apró salátalevelek díszelegnek a tányéron és megjelenik cseppekben egy kevés balzsamecet és bio-céklalé is, amely szinte végigköveti majd ebédünket. A Séf folyamatosan ipari mennyiséget önt vagy csepegtet ebből a nedűből a tányérokra – nem tudjuk hogy milyen megfontolásból, valószínűleg nagyon kedveli a céklát. Talán nem szép ilyet mondani, de alapvetően a két kacsa közül az üdvözlőfalatot érdekesebbnek találom. A kacsának sokkal izgalmasabb párja volt az almás mustár, mint a balzsamecetes hagyma.Kétféle házi kenyeret kapunk: egy ropogós fehéret és egy tömörebb, foszlósabb rozskenyeret. Mindkettő házi recept alapján, helyben sült és jó minőségű produktum. Kapunk hozzá francia, sós vajat is.
Második előételnek céklás rizottót kapok tenger gyümölcseivel. A „tenger gyümölcsei” kifejezés sajnos számomra gyűlöletes - rossz minőségű olasz éttermet és pizzériák étlapján találkozik vele gyakran az ember. Persze itt egészen másról van szó: vékonyka, éppen csak átpirított, fokhagymával fűszerezett és vajon átforgatott, zsenge tintahalkarikák és egy nagyobb grillezett bébipolip fekszik a tányér közepén. A tengeriek amolyan mediterrán módon, a la plancha, bőséges fokhagymával, sok petrezselyemmel készülnek, erőteljes és furcsa kontrasztot állítva az édeskés, céklás rizottónak. A tintahal és polip állagát tekintve tökéletes. Evvel szemben sajnos a rizottó erősen alulfőtt, grízes és kásás a textúrája. Az al dentétől erősen innen vannak a rizsszemek. Sajnos a rizottó egy nehéz műfaj: perceken múlhat a tökéletesség. Cékla itt is került bőven az alaplébe, amelyben főtt a rizs, sőt nagyobb cékladarabokat is találok. Ízre a rizottó jó lenne és érvényesül a cékla édeskés ízvilága, de nem tudja a készítés hiányosságait feledtetni, és nem nagyon jön létre a tetejére halmozott tintahallal sem a kívánt szimbiózis.
Közbeiktatott fogásként kapunk langyos, kapros borsófőzeléket borjúmájjal. A főzelék hőmérséklete nem ideális, talán a langyos is erős túlzás lenne. Bár a borsófőzelék esetében dicséretes hogy egy csepp liszttel sem lett sűrítve és technikailag kifogástalan alkotás, mégis bánkódom hogy a borsó ízét nem hozza elő, sőt egyenesen eltakarja a bőségesen használt kapor. Ez így egy kapros főzelék lett. A hozzá tálalt borjúmáj egyenesen rossz minőségű – rágós, kemény, valószínűleg nem a legjobb alapanyag.
Főételem egy gyöngytyúknak a melle és combjahúsa. A gyöngyös meglátásom szerint még pár percig pirulhatott volna - így egy csöppet alulsült, de persze nem véres. Ennek ellenére talán nem szerencsés ezt is nagy mennyiségű bio-céklalével meglocsolni, amely így „véresre” festi a gyönyörű, fehér szárnyas húsát és elég bizarr vizuális élményt okoz. A gyöngytyúk mellett roppanós, fényes zöldségek fekszenek – ress, hüvelyes zöldborsó, és sárgarépa. A fogás fénypontja a húson keresztbe elfektetett, hajszálvékony brik tésztában sült véres hurka. Bár félénk, és a fogások elkészítésének terén nem túl jártas felszolgálónk állítja, hogy a brik hurka rizottóval lett töltve, rizsnek nyomát sem látjuk benne. Ennek ellenére a hurka markáns íze jól kijön a kis tésztahengerekből. Sajnos itt túl sok minden történik itt egyszerre a tányéron. A két nagy gyöngytyúk darab, a brik tészta, a zöldséghalom, a jus, a céklalé – minden folydogál és keveredik. A kevesebb több lenne és segítene egy határozott koncepció is, ami itt nem látszik
A desszert a program legjobb része. Az asztalnál zseniális mindegyik. Harsogóan friss, zöldalma "leves” vesz körül egy kis adag lágy, édes túrókrémet, melynek tetején egy hajszálvékony mézes tuile lapocska fekszik. Fantasztikusan friss, harmonikus ízvilág, határozott koncepció, remek kivitelezés. Ez már egyértelműen világszínvonal.
Az Enoteca sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Véleményem szerint a séf túl sokat akar egyszerre markolni és kombinációi nem mindig úgy sülnek el, ahogy azt ő akarná. A kezdésnek kapott terrine illetve a desszertek arról árulkodnak, hogy a konyha nagyon is tud, ha fókuszált, de a mai étkezés alkalmával egyszerűen túl sok volt az elkészítési hiba és az inkonzisztencia. Nagyon értékelendő a kísérletezési kedv, de talán nem érdemes ennyire sietni - időt kell adni a fogásoknak ahhoz, hogy tökéletesedjenek.
Összesen 7/10
JT Corso étterem
Pécs, Király u. 14
