AUM NATURAL – HAJSZÁLLAL AZ ŐRÜLETEN INNEN

-->

Mit is mondhatnék. Kaptam egy jobbost egy jázminteás erőlevestől, aztán egy balost a bele adgagolt kombu dashitól, aztán egy gyomrost a fermentált zöldségektől, aztán meg kiütött az ál-ál-surimi.

Amikor ezeket ecsetelem Nyikita Szuharev séfnek, látom, hogy őrülten boldog: kéri még, sőt mosolyával követeli, hogy ilyen szélsőségesen nyilatkozzak a fogásairól. Ebben tobzódik, ez a lételeme. Egyértelműen arra megy, hogy maradandó élményt, illetve ízélményt okozzon, még akkor is, ha ez néha túlmegy egy bizonyos határon és már fel sem lehet fogni mi mivel lett párosítva, hogy a kívánt ütős ízek összejöjjenek.

A fenti fogás ramen névre hallgat. És csalódni fognak sokan, akik ortodox ramen levest remélnek. Ez nyomokban tartalmazza, de alapvetően minden más benne. A jázmin tea, - ami lassan „beleforr” az erőlevesbe az erre a célra rendszeresített speciális teáskannába- , már rögtön kérdéseket vet fel. 

Mellette agyag kiöntőbe a kombu dashi, akár egy halszósz vagy szója, mint ízfokozó, hogy beállítsuk mennyire intenzív levet szeretnénk. A tálban pedig pihengetnek a zöldségek, a surimi (amit a séf elmagyarázott hány alkotóelemből állított össze és hány nap alatt nyerte el jelenlegi formáját), kis mogyoró ropog – őrült kavalkád az egész. Valójában nem tudjuk mit eszünk, de nem is lényeges. Piff, paff, újabb csapásokat mér az érzékszervekre és ízlelőbimbókra.

Utána nyomok egy malacfül,  tintahal és wunzensalátát - anélkül, hogy pontosan tudnám mi is az a wunzen. De kiderül, hogy ez egy thai üvegtészta saláta a wun sen, vagy woon sen.

Emellé jár néhány kocsonyaszerűvé aszpikolt malacfül és tintahal korong. Van rajta valami pattogatott cucc, mellette egy félig meghámozott licsi (?), salicornia (sziksófű), fava bab, egy kisütött malacfül darab és még számtalan más alapanyag, amit megszámolni/ felismerni is nehéz. És sok mogyoró. Nevetek. Csodálkozom. Mindig amikor valami új kerül a számba.

A végén egy narancsos, citrusos desszert jön háromféle állagban – egy sült verzió ami picit összeesett útközben, egy citromos meringue habcsók (?), illetve fagylalt.

Bevallom, nekem sok. Mindenben, ízben, színben, alapanyag tobzódásban. De pont annyira sok, hogy nagy érdeklődéssel vissza visszatérjek megnézni mit alkotott megint a séf. Mondhatnám, hogy visszaskálázhatná a kreativitását legalább két fokozattal, hogy beleférjen valami skatulyába. De nem teszem. Mert bevállalós, mert izgalmas. És ez így jó.