CERVEJARIA RAMIRO, LISSZABON - SEMMI KÖRÍTÉS


Nem épp egy sörözőt képzeltem el esti vacsorám színhelyéül Lisszabonban. Mégis a fórumok, blogok, kritikák egyértelműen a Cervejaria Ramirot emelték ki, mint kihagyhatatlan célpontot a városban. Mint utóbb megtudtam, sőt láttam is, kedvenc gasztroentitásom, Anthony Bourdain is ide látogatott el az utazása során – ez volt a néhány étterem közül az egyik, amit meglátogatott. Indulás előtt egy brazil kollegámnak küldtem át a címet előtte, hogy mit szólna egy vacsorához itt, mire azt mondta ehhez hasonló hely egy tucat van a városban legalább… Én mindenesetre hittem benne.

Egyszóval kételyek közt indultam neki az este a vacsorának, hogy vajon mennyire találtam el a bullseye-t, mennyire nyertem el a jackpotot aznap este a Portugál fővárosban. Lisszabonról annyit, hogy órákat lehet hegynek felfele és lefele sétálni és ebben nagyon elfáradni, de okosabb a várost átszelő régi villamos hálózatot használni, ami egy budapestinek elég megszokott látvány, ám a többi európai vagy amerikai turista számára tiszta egzotikum. Jobbnál jobb negyedek váltogatják egymást a városban – persze mindegyikről úgy hírlik pár éve még semmi sem volt itt csak leszakadt házak és nyugdíjasok, mára viszont ellepték a fiatalok, a hippik, a bohémek, a művészek és az árak is felmentek jócskán ennek megfelelően. Szuper város, kellemes, olcsó, nagyon javaslom.

Vissza a Ramirora. A hely puritán a szó szoros értelmében, valóban egy söröző. Az egyetlen különbség egy söröző és eközött a hatalmas vízzel teli akváriumok és tankok, amelyek a vendégtér szélén, a konyha és az asztalok között helyezkednek el. Ebben úszkálnak a rákok, homárok, kagylók és egyéb tengeri ínyencségek. Az étlap nagyon bíztató már első ránézésre is: hosszú listaszerű felsorolása mindennek, ami a tengerekben él és mozog. Fontos megjegyezni, hogy a Ramiro páncélos, rákspecialista, ezért halból nincs sok.

Rendelünk mindenfélét, majd megkérdem a pincért, hogy mindehhez milyen köretet ajánl – egy jó spenótót, esetleg vegyes salátát, sültkrupmlit, bármit? A pincér rámnéz, mintha a Marsról érkeztem volna, és lassan csóválja a fejét. Itt kérem semmi ilyen felesleg nincs, A tengeri javak, önmagukban grillezve, esetleg fehérborban párolva. Semmi extra. Egy gerezd citrom maximum. Jólesik ez az egyszerűség, őszinteség, hiszen ez az alapanyagok minőségéről árulkodik. Jó alapanyagokkal megvan az önbizalom, ami kizár mindent, ami értelmetlen sallang, és elvonhatja a figyelmet a fő attrakciótól. Hiába, náluk ott a tenger.


Sonkatál. Zsír és hús aránya egy szelet sonkán belül optimális. Jól szeletelve. Az ibériai félszigeten ezt tudják nagyon. 


És hozzá „a köret” ami végigkísér minden fogást. De milyen köret! Friss, ropogós kenyér, olvasztott vajjal locsolva. Asszem a spenótnál jobban működött, főleg a tunkolásnál.


Gambas pil pil. Amennyire egyszerű ez az étel, annál nehezebb szerintem eltalálni az arányokat. A csili, a fokhagyma, az olaj optimális aránya, illetve hogy az ízek mennyire értek össze a kis vasserpenyőben. A rákok tulajdonképp másodlagosnak tekinthetőek, ha a csilis olaj jó, és tunkolásra alkalmas. Ez ilyen volt.


Vongoléhoz hasonló apró kagyló (littleneck clams) korianderrel fokhagymával, olajjal, fehérborral és vajjal. Brutál finom. Külön öröm hogy koriander és nem petrezselyem van rajta elszórva.


Tarisznyarák fehéren és barnán. A fehér hús ugyebár az, amit az ollójából lehet kalapácsokkal és fogókkal kioperálni. A barna része a fejben található ízesebb, erőteljesebb tengeri jellegű és krémes „húsa” – ami alapvetően a máját és egyéb belső szerveit takarja. Ezért is az intenzívebb íz. Viszont aki szereti az erősebb tengeri ízeket annak egy ilyet kikanalazni felér egy orgiával. A fehér hús evvel szemben macerás és semleges ízű.


Tűzpiros carabineros rák. Ilyen volt a palamos rák, amit baszkföldön ettem nemrég – alapvető jellemzője, hogy páncéljától mgefosztva, fehér húsába beleharapva mennyeien édes ízt érzünk. Szinte elolvad a szánkban. Tenger, de mégis édes.


Óriás languszta grillezve. Ez is finom volt, édeskés a fehér hús, kellően feszes grillezés után is. De a carabineros nyomába nem ért. 


Nem lehet sokat írni ezekről az ételekről, mert az alapanyag, maguk a rákok, a mesteri grillezés, és a hozzájuk felszolgált egy darab citromgerezd, valóban nem is kíván mást. A baszkföldi kalandjaim és a portugál kitérő után kezdem nagyon nagyra értékelni az ilyen minimalista és puritán konyhát, ami a legtöbbet kívánja kihozni az egyszerű alapanyagokból plusz csavar nélkül. Ezen felül egyre inkább kívánom a "mélyebb" tengeri ízeket - a rákfejből kiszívható javakat, a barna tarisznyarákhúst, az olajos halakat, meg miegymást. 















0 megjegyzés: