LARUS – BUDAY RENDEZVÉNYKÖZPONT

Nemrég megörültem, amikor hallottam, hogy a MOM környékén újabb színvonalas étterem nyit. Nem, nem a Vapianora gondolok, hanem a Larusra, amely elsősorban rendezvényközpontként üzemel, másodsorban pedig elegáns étteremként. Vagy fordítva. De szerintem ezt még a tulajdonosok sem döntötték el igazán. Van itt ugyanis pár bökkenő, egy kis ellentmondás a pozícionálás terén. Adott egy igen jó paraméterekkel rendelkező terület a Csörsz utcában, a Gesztenyéskert végében, a Fotex épülettel szemben, az újonnan kialakított biopiac és játszótér tőszomszédságában. Manikűrözött rét megy át kellemes, hófehér napernyős teraszba, ventillátorok vízpárát fújnak az elegáns vendégseregre, jó minőségű evőeszközök és abroszok fedik a kinti asztalokat. Bent is elég nagyvonalú a kialakítás, stílusát tekintve modernnek mondanám, de különösebb markáns egyéniség nélkül.






Az első érdekes jel, a Borsodi logo, a táncoló paripa, amelyet a hófehér, terebélyes napernyőkre festettek fel és a pincérek elegáns, vasalt ingére és zakócskájára is felhímeztek. Volt szerencsém tíz évet dolgozni ezen a márkán és biztosíthatom a tulajdonosokat, hogy ez nem egy „Borsodis” hely - az nem épp így fest. Egy ilyen helyen Borsodit tenni a napernyőkre felér avval, hogy a vendég a sáros csizmáját helyezze az asztalra étkezés közben. Kedvelem, sőt imádom a Borsodit, de egyszerűen nem ide való. Nevezzük ezt egyszerűen ellentmondásnak.



A másik ellentmondás szerintem maga Buday Péter személye, pontosabban az altala képviselt stílus, konyha és a helyek egyénisége közötti ellentmondás. Pétert régebb óta ismerem, Remízes, aztán Matteos „kora” óta. Véleményem szerint a Remíz felemelkedése egyenesen neki köszönhető: annak a konyhának, amit ott és akkor kitalált, és aminek akkora sikeres volt a budai polgárok körében. Egyébként a Remíz azóta sem talál igazán magára, amióta ő elment. Volt ott egy (ma is van) zsüti nevű leves, ami egy fartővel, gyufatésztával, zúzával gazdagon tálalt húsleves. Ebből lett a Matteoban nem sokkal később a Matteo tányérhús leves, ami szintén gyorsan örökzöld lett. Természetesen a Larus étlapján és feltűnik ez a gazdag, Tafelspitz-szerű húsleves, hiszen Budai brandje erre az egyszerű házias kosztra épül(ne), amit a Remizben olyan tökéletesen kialakított. Én itt látom a következő ellentmondást.




Mind a Matteo, mind a Larus egy olyan környezetet, egy olyan konyhát „kényszerít” Buday-ra, ami óhatatlanul fancy-bb mint a Remíz és más, mint az, amiben ő nagyon jó. Szent meggyőződésem, hogy Péter egy nagyszerű szakács és isteni dolgokra képes, de az ő márkája a flancmentes, bőséges, egyszerűen tálalt, kitűnő ízléssel elkészített zömmel magyaros kajákról szól. Minél fifikásabb lesz a menü, minél messzibb vizekre kalandozik, annál távolabb kerül attól, amit csinálnia kéne, és amire manapság egyébként hatalmas kereslet van. A Larusról is valami ilyesmit gondolok. Az étlap egy részén nagyon ismerős Buday-s fogások. A másik részén pedig érkezik a truváj, a flanc, a kisérletezés, az ismeretlen alapanyagok, az újraértelmezés. És ez neki szerintem mérsékelten áll jól.



A fentiektől teljesen függetlenül és minden ellentmondást félretéve a Larus egy nagyon kellemes étterem, ahol jól főznek és remek a kiszolgálás. Na de lássuk az ételeket a gyakorlatban.










Kezdésnek érkezik a Matteoból jól ismert vegyes kis antipasti kanál. Van rajta pár falat sajt, néhány szem olivabogyó, kis marinált paprika, szárított paradicsom. Van mellette egy kis szezámos kifli. Maradjunk annyiban, hogy ez már kevés manapság üdvözlőként. A kifli nem különösebben jó minőségű, az olivás falat meg alapvetően unalmas, van ilyesmi kimérve minden delikateszben, sőt még befőttesben is. Első kérdésem: miért ne lehetne ehelyett egy mangalica rillette, egy zsír, egy kőrözött? Lehetne olcsóbb is, mint az oliva, biztos.






Hideg paradicsom-paprika leves, angolzellerrel. Hát ez nagyon jó volt. Amolyan igazi „40-fokban-mást-nem-lehet-enni” leves. Nem sűrű, passzírozott, darabos paradicsom, mint az olaszoknál, hanem könnyű, paradicsom-erőleves szerű lé, amiben nagyon jól lehet érezni a kaliforniai paprika pikánsabb. édeskés ízét is. Betétként került bele valami nyelvféleség is, de alapvetően nem adott hozzá ízben semmit, maximum textúrális játéknak volt jó.




Első főételünk egy remek szerb/bosnyák cevapcici. A darált hús érezhetően tartalmaz valamiféle birka-, vagy bárányhúst és gondolom marhahúst. Négy, igen tömzsi roládot kapok egy tányéron, amelyek szépen át lettek pirítva, érdekességük hogy némi sajt is került a darálékba és folyik ki a cevap oldalán. Ehhez a fogáshoz elengedhetetlen ajvár kerül kis tányérba a cevap mellé, és köretnek kapunk még frissen sült burgonya chipset is – ezen az ágyon fekszenek a roládok. A cevap szenzációs, régen ettem ilyen jót, talán Belgrádban. Az erőteljesebb birka, bárányhús íz egyébként is nagyon lázba tud hozni és ez itt tökéletesen sikerült. Vágom a darabokat, tunkolom az ajvárba, élvezem az életet. Ez az egyszerűség és a szépség maga.





A burgonya chips nem a kedvencem, de azért elropogtatok párat mellé. Jobban szolgál köretként a harsány zöld levelekből összeállított miskulancia saláta egy egyszerű ecetes, olajos öntettel.



Másik főételünk paprikás csirke galuskával. Két külön tányéron érkezik a csirke szaftjával és körete, a tejfölös óriásgaluska. A csirke combrésze nagyon ízletes, a mártás selymes, és házias, kicsit talán „úszik”, elnagyolt. Nincs nagy meglepetés, egy rendes kellemes fogásról van szó. Kicsit bánt, hogy miért gondolta a konyha, hogy a csirke melle is alkalmas lehet arra, hogy paprikásan elkészítsük… Sajnos egy porladó, száraz, fűrészpor-szerű kis mellét is tálaltak a comb mellé, ami a szósz alatt rejtőzött. Az óriásgaluskával már nagyobb bajok vannak. Adagra kb. fele ennyi galuska is elég lett volna köretnek illetve magukat a galuskákat is megfeleztem volna, hiszen a belsejük ragacsos, kemény, grízes maradt.




A végén egy adag túrógombócra is befizetünk. Hál istennek a légies, apróbb, intenzíven túrós fajtából való és nem az óriás, szemfényvesztő grízkupac, ami sok helyen található. A három nagyon finom gombóckát sok tejföl fedi illetve egy vajban eléggé eláztatott prézli. Itt valahogy az arányok nem lettek eltalálva: a prézli nem lett megpirítva rendesen, hanem inkább nagy mennyiségű vajban eláztatva. ízre evvel sem volt gond, de technikailag talán voltak apróbb problémák.




A Larus konyhája nem tökéletes, kicsit elnagyolt helyenként, de igen jónak mondható. A leves és a cevap remek volt, a paprikás csirke-túrógombóc kombináció meg mondjuk átlagos. Direkt nem mertem úgymond „kreatívabb” fogásokat bevállalni ismerve a korábbi Matteos félresiklásokat ezen a téren (főleg, amikor Buday nem volt a konyhában, hanem a médiát hajtotta), de lehet hogy legközelebb ezeknek is adok esélyt, nem kekeckedem tovább.





Larus étterem és rendezvényközpont
Összesen 6,5 pont
http://larusevent.hu/
1124 Budapest, Csörsz utca
18/b
.

Popular Posts