PRIME STEAK - MAMMUT HÚS








Nem szoktam pláza éttermekről írogatni, mert tucathelyek általában és nehéz kimagasló fogásokat találni a Leroy Cafék, TGI Friday-ok, Wasabik, palacsintázók és gyors, gyrosos görögök útvesztőjében. Mégis kivételt tennék a Prime Steakhouse esetében, amely úgy tűnik egy színvonalas és igényes vállalkozás a fogyasztás eme templomában, a Mammutban.

Tényleg, a Mammutot egy „m”-el írják vagy kettővel? Hát persze, hogy eggyel. Az üzletközpontot viszont konzekvensen kettővel írják (helytelenül). Emlékszem, hogy amikor egy hivatalos megbeszélés során rákérdeztünk, hogy ez miért van így, azt találta mondani a marketing osztály, hogy „azért, mert nagy”. Ja, mindent értünk!

A Mammut 1 felső szintjének jobb hátsó szegletében volt már szerintem mindenféle konyha, de talán steak house még nem. Látszik, hogy akárki is vette meg/bérelte ki a helyet nem spórolt a berendezéssel, az igényességgel és a személyzettel. Az enteriőrt elnézve persze nem mondanám, hogy a jó ízlés és a korszerű belsőépítészet találkozása lenne ez, szerintem ez a stílus kishazánkban menő már csak - inkább amolyan „pénzes” helynek tűnik: mű-onyx pult, belógó szőrős lámpák, meleg tónusok, fapadló, etc. Kellemes, de nem korszerű. A logót egyértelműen a Lamborghinitől lopták. Sajnos erre nem tudok jobb szót találni, mert a bika és az arany keret egy az egyben onnan van. Még csak erőfeszítést sem tettek annak érdekében, hogy picit módosítsák a jogdíjtól való félelmükben. Na jó, a feliratot cserélték Prime-ra. Biztos a tulaj szereti a gyors autókat, esetleg ő a magyar Lamborghini képviselet. A belső térhez hasonlóan igényes és látványos a website-juk, bár kicsit ijesztő hogy Magyarország (elméletileg) premiere steak háza nem tudja leírni a steak szót és a menüben „stake and wine”-ként szerepel.

Ezektől az apróbb észrevételektől eltekintve nagyon kellemesen üldögélünk a tágas, fényes helységben, ahol az igen figyelmes és kedves pincérek csak úgy sürögnek-forognak körülöttünk. Eleinte úgy érzem, csak velünk vannak elfoglalva: kb. 5 különböző felszolgálót számolok, aki az óhajainkat teljesíti folyamatosan. Az biztos, hogy a felszolgálók és a vendégek aránya megfelelő és a felkészültségük is jó. Kell is felkészültség ahhoz, hogy meg tudjanak különböztetni egy médium illetve médium rare fokozatra készülő steak-et, hiszen a Prime-ban a „félfokozatok” is játszanak. Megállapítható összességében, hogy kevés a jó steak kis hazánkban, nem utolsó sorban az alapanyag krónikus hiánya miatt. Itt is USDA prime, új zélandi és argentin portékával operálnak. Csak a legjobb helyekről, a legjobb vágatok. Másik meglátásom a borokkal kapcsolatos. Feltűnően jó szelekció áll rendelkezésre kimért borokból és palackosokból egyaránt, bár gondolom a bár mögött megbújó Enomatic készülék besegít a „készenléti” állapot fenntartásába.


Kenyérkosár érkezik fűszervajjal és „bélszín pástétommal”. Hogy miért akarna, valaki bélszínből pástétomot csinálni azt nem tudom, mindenesetre a paté kellemes, krémes, édes a rá kent cukros zselés rétegtől. A fűszervajban keressük a fűszereket, de nem nagyon találjuk. A kenyérkosár tartalma meglepően jó: egy barna magos, egy aszalt paradicsomos ciabatta és egy sima fehérkenyér. Mindegyik friss, ropogós. Ez is az igényesség egy szintje.


Előételnek kérünk egy jalapenos fetakrémet illetve egy Angus bélszín carpacciot gorgonzola parfait-vel. Az igen jó, pikáns, enyhén csípős krémhez meleg pirítóst kapunk (nem az ipari tósztot) és elnyalogatjuk gyorsan. Az Angus carpaccio nagyon kellemes: kis parmezánforgácsok és olivaolaj díszítik a hajszálvékonyra szelt hússzeleteket. Önmagában ennyi is elég lenne, de a tányér közepére halmozott parfé amolyan felesleges barokkos túlzás, aminek ráadásul tejszín íze van, ha nagyon nevesíteni szeretném. Mást nem érzek benne. Ráadásul a carpaccio mellett hagyományosan egy krém véleményem szerint jobban megfér, mint egy jéghideg fagylaltgombóc.


Na de jöjjenek a főszereplők: egy 360 grammos és egy 180 grammos argentin ribeye steak. A Prime website szerint érlelt Angus marhát szolgálnak fel kívánt készültségi fokra sütve, vajjal locsolva és Himalája sóval megszórva. Azért is választottam a rib eye-t mert ez általában elég márványozott (értsd: zsíros) szokott lenni és a kis zsírszövetekben lakik az íz, mint tudjuk. Na persze nem egy wagyu, de azért az oldalas/bordaközeli elhelyezkedése miatt jóval intenzívebb íze tud lenni egy hagyományos bélszínnél. Első megállapításom az, hogy mindkét steak valóban közepesre illetve a kért medium-rare fokozatra lett sütve. A médium rare egyébként helyenként inkább médium, de tudatosan kérem mindenhol egy teljes vagy fél fokozattal nyersebbre ismerve az általános ízlést errefele.






Második meglátásom az, hogy a hús nem hűl ki, forró tányéron érkezik, és ami talán még fontosabb elég ideig lett pihentetve a sütés után, hiszen nem látunk véres húslevet a tányéron folydogálni. Harmadik meglátásom az, hogy a kisebb vágatok valahogy jobban hordozzák a cupákosságot, amire vágytam.







A nagyobb, 40 dkg-os darab lehetne zsírosabb, omlósabb és talán lehetne „kérgesebb” is a sütés után. Utolsó meglátásom az, hogy csúcsminőség ide vagy oda, azért becsúszott néhány kellemetlen rágós ín a húsainkba. Ennyi kritikus meglátás után viszont azt kell mondanom, hogy egy igazán finom steak-et ettünk, technikásan elkészítve, igényesen szervírozva.


A köretek már gyengébben muzsikálnak. A gratin burgonya tömény tejszíntartalma ellenére mérhetetlenül kiszáradt, a pikáns, mustáros mártás pedig túlzottan durva, elnagyolt a húshoz. A karamellizált hagyma viszont egy emberes adag, édeskés, kellemes, és remek kiegészítője a steak-eknek.





Kérünk egy steakhouse salátát is, amely zöldsaláta, bacon, pekándió, kecskesajt és szárított gyümölcs egyvelege némi gorgonzolás dresszinggel nyakon öntve. A salátalevelek frissek, a bacon ropog, a kéksajt morzsolódik, mégis az egész kicsit lapos, kicsit uncsi.

Az étlap is a krónikus barokkos túltengés áldozata, annak ellenére, hogy steak house-szak van dolgunk, mindenkinek meg akar felelni: van itt gulyás, hamburger, töltött csirkemell, oldalas, libamáj, kagyló, halibut és lazac. Ja, és tízféle tészta is.



Miután egy igen kitűnő kávét fogyasztunk, egy szelet csokoládétortát is bevállalunk desszertként. A torta nagyon finom: tömény sötét csokoládé kérge alatti csokoládés piskóta szelvények közt diókrémet és pekándió darabokat vélünk felfedezni.

A Prime első blikkre egy plázacicáknak és futtatóiknak összebarkácsolt tucat-látvány étterem. Ezen a percepción persze nem segít sokat az, hogy egy pláza felső szintjén találjuk. A látszat és a prekoncepciók ellenére a Prime valójában egy igen kellemes, barátságos étterem, ahol tényleg sok mindent megtesznek azért, hogy minőséget tegyenek le a fogyasztó elé. A húsok elég jók és elég jól vannak elkészítve, csak köretben kéne egy picit felfejlődni a főszereplőhöz. Vissza fogunk térni.



Prime Steak House

Összesen 6,5/10

Mammut 1 - Bp. II. ker. Széna tér

Popular Posts