DONATELLA - SHE WASN'T THERE
Donatella, aki nem volt ott
Manapság tíz ember közül kilenc megkérdez, jártam-e Donatella Konyhájában (Donatella’s Kitchen), s ha igen, mit gondolok róla? Mivel nem egyszer ért olyan vád, hogy „koraszülöttek” az étteremleírásaim, azaz olyankor látogatok meg egy műintézetet, amikor az még csak napok óta tevékenykedik, -- úgy döntöttem várok egy kicsit Donatellával meg a róla tervezett blogbejegyzéssel. Kétszer is betértem e „konyhába”. Mit mondjak, első alkalommal nem estem hasra. A pincérek modortalanok voltak, a pizzasütő fiú 11-kor eltávozott, noha én és a társaságom meglehetős izgalommal várta a „Négy évszakot”, mely aztán némi késéssel került az asztalunkra. Mindennek tetejébe a mogyoróhagymával és francia rakott krumplival tálalt borjúszelet egyszerűen rossz volt.
Aztán megint azt hallottam, hogy menjek csak oda, egyek pizzát és tésztát, mert mindkettő fenomenális. Érzésem szerint jó pizzát és jó tésztát készítő éttermekkel Budapest bőségesen el van látva. Túlságosan is. A jó olasz éttermek helyi, sőt bennszülött ételekkel „villognak” – szicíliaiakkal, lombardokkal, toszkánokkal, rómaiakkal – ergo az étteremtulajdonosoknak talán efelé kéne irányt venniük. Az a fogalom, hogy „olasz” - üres közhely. A helyes irány a változatosság. Valami ilyet vártam én az egy Michelin csillaggal feldíszített Donatellától, aki állítólag minden hónapban három hetet itt tölt, de keveseknek volt olyan szerencséjük, hogy „élő adásban” lássák őt. Mindazonáltal van egy barátom, aki elmondta, hogy neki és az asztaltársaságának egy ízben módja volt szóba elegyednie a hölggyel, ki aztán különleges, nagyon jó minőségű ételeket készített nekik. Természetesen egy másik alkalommal, amikor Donatella nem volt ott, a menü átlagosra sikeredett.
Mit mondjak, ezután vágyni kezdtem némi „egyéni bánásmódra”, barátaimmal fölkerekedtünk tehát, hogy megkóstoljuk a híres olasz séf főztjét.
Az étterem fura látványt nyújt. Az agancsformájú lámpák tetszenek nekem, az enteriőr, ideértve a lebegő gömböket is, ízléses és stílusos. De a trattoriákat és osteriákat idéző csíkos asztalterítőket nem értem. Egy „felkapott” étterembe nem valók. De ez az egyetlen problémám az „übertrendi” berendezéssel, amely nyilvánvalóan légypapírként vonzza magához a város rajongó típusú elemeit.
A pincérünk most nagyságrendekkel jobb, mint az előző volt, habár a kiszolgálás lassú; ezen a problémán a tulaj még nem jutott túl. A várakozási idők hosszúak, a felszolgáló alkalmanként 5-1o percre is eltűnik.
Kapunk nyitányként egy tányérnyi pizzakenyeret olívaolajjal és balzsamecettel: ez az üdvözlőajándék. Nem volna szabad az ajándékokkal kapcsolatban túl kritikusnak lennem, de ezen az estén ez volt az egyetlen pizza, amibe beleharaptunk, s ebben a minőségében sajnos nem volt elég ropogós; inkább vastag és puffadt. Semmi különös.
Az én előételem egy finom, ricottával és fűszernövényekkel töltött, sáfránymártásos cukkinivirág képében érkezett. Friss és ízletes volt a zöldség, mintha egyenesen a veteményesből hozták volna, a ricotta pedig krémszerű és ajaksimogató. Szépen is tálalták. A sáfrányszószt pehelykönnyűnek találtam, de tény, hogy mire kiérkezett, a teteje már hártyásodni kezdett. Ilyenből többet is láttunk az este folyamán, merthogy a konyha melegítőlámpái használat közben rontják a szósz minőségét. Egészében véve ennek a fogásnak a minősége egészen jó volt.
A főételek közül a grilleket néztem ki magamnak, amelyeket elkülönítettek az étlapon. Érdeklődtem, melyik húsféle a legfrissebb aznap? Kiderült, hogy a kacsa a napi specialitás, rendeltem tehát nyomban egy adag grillezett kacsamellet s melléje fél adag spenótot és burgonyapürét. A hús ízletesnek és zamatosnak bizonyult, a bőrét szépen bekockázták, a zsír maradt a ropogós oldalon. Egyben sütötték ki, nem pedig szeletekben, ahogyan általában szokásos. Talán azonban a séf a kelleténél hosszabb ideig hagyta a húst a sütőrácson – ettől itt-ott gumiszerű lett. A burgonyapürén is megjelent már az a jól ismert hártya, a spenót pedig elég hideg volt, mire az asztalra érkezett. Minősítés: rendben.
A barátaim báránygerincet választották, látványra jól mutatott, eltekintve az enyhén újramelegített burgonyától vagy mifenétől, amit a séf a bárány alatt helyezett el.
A desszerthez érkezvén már megteltem, elegendőnek gondoltam egy körteszorbet-t. A pincér megkérdezte, hogy az alkoholos változatot óhajtom-e; a válasz természetesen igenlő volt. Később az a benyomásom támadt, hogy dupla adag vodkát öntöttek a jégre, mert a hideg italtól enyhe spiccem támadt.
Végül, bár nem utolsó sorban: a barátaim olyasvalamit választottak az étlapról, amit én eleve elhárítottam volna – egy olasz „specialitást”. Ez banánnal és nutellával töltött, hajtogatott pizza volt, juj, jaj, aah! Rá se tudtam nézni, de a társaság behabzsolta az egészet, egyszóval a dolognak ízletesnek kellett lennie. Mindenkinek ízlése szerint, úgy legyen.
A történet eszmei mondanivalója az, hogy Donatella tényleg nem szolgálja meg a felhajtást, ami körülötte van. Legalább öt olyan budapesti olasz éttermet tudnék megnevezni, amely hasonló vagy jobb teljesítményt nyújt, barátságosabb árak mellett. Ezt a helyet a sznobság, a tulajdonos és a hely tartja a víz felszínén. Budapest tele van olyan, látványra megnyerő éttermekkel, amelyekből hiányzik a lényeg, és a Donatella se javít sokat ezen a megítélésen. Az sem használ egy cég hírnevének, ha az étek remek, amikor a séf személyesen felügyeli a konyhát, de átlagos vagy rosszabb minden más időben. Persze tésztáért és pizzáért mindig be lehet térni, óh igen.
------------------------
Maybe 9 out of ten people ask me nowadays if I had been to Donatella's Kitchen and what I thought of it. As I have been accused many times of „being early on the draw” ie visiting places before they are fully operational or functional on the first days of service, etc. I decided to wait a little bit to make my mind up and write up a post that best sums up Donatella. This was my second visit in two months and I wasn’t impressed at all the first time. The waiting staff were rude, the pizza guy left at 11 o’clock even though we were really looking forward to try their quattro stagioni but arrived slightly late and on top of everything my veal slices with shallots and gratin potatoes were simply poor.
Then again everybody told me to go and eat pizza and pasta there, because it was phenomenal, but honestly I feel there is an overabundance of good pizza and pasta places in the city so were well treated in that aspect. Good Italian restaurants serving up local, perhaps fare indigenous to certain territories – sicily, tuscany, lombardy, rome, etc. should be the next thing restaurateurs do. Italian is commonplace, owners need to diversify. That’s what I was expecting of one Michelin starred Donatella, who supposedly resides in the city three weeks out of every month, but not many have had the luck to experience her in person. Nevertheless my friend told me that they had the honour to talk to her and she made some special dishes for their company one time and he rated the food very very highly. Of course, she wasn't there another time when their food was at best average.
But I was in the mood for some personal treatment myself so off we went with a couple of friends to taste the cuisine of the famed Italian chef.
Donatella is a weird looking place: I find the antler shaped lights cool and the modern interior design including the floating orbs pretty stylish, but I can’t understand the striped tablecloths reminiscent of trattorias or osterias and not a chic eatery. That’s my only concern about the über-trendy decor which obviously draws the fanciest crowds in the city. Our waiter is far better than last time, although there is a constant delay in service which they haven’t quite sorted out. The wait times are long and sometimes our server dissapeared for what seemed to be 5 10 minutes at a time.
We received a plate of pizza pane with olive oil and aceto basilico as the welcome gift from the pizza oven. I shouldn’t be to critical of gifts but this was as close as we were getting to pizza that night and I fel that the dough was great quality but still not crispy enough, but rather thick and puffy. Nothing special.
My starter was a delicious zucchini blossom filled with ricotta and herbs and dressed with a saffron sauce. The zucchini flower was really fresh and tasty, like it just came from the vegetable garden, while the ricotta filling was creamy and yummy as well. The presentation of the dish was also beautiful. The saffron sauce was light, but already had a thin layer of film on it when it came out from the kitchen: something that we would be seeing more of later, the quality of the sauce deteriorating from the use of warming lights in the kitchen. Altogether the quality of this dish was really very good.
As a main course I set my sights on the grilled dishes that formed a separate section of the menu and inquired which meat was the freshest that day. It turned out that duck was the daily special so I immediately ordered a portion of grilled duck breast with a half portion of spinach and potato „cream” on the side. The meat was tasty and succulent, the skin was scored and the fat was more on the crispy side. It was cooked in one piece and not in slices as they do in so many other places...too bad the chefs left the meat on the grill for too long and it became rubbery in places. The potato cream came with that well known clingfilm on top and the spinach was rather cold. It was ok.
My friends had the rack of lamb – looks ok apart from the same comment to the slightly reheated potato or whatever that is under the lamb.
For dessert I was full and opted for a pear (?) sorbet. The waiter asked me if I want it alcoholic or not and I naturally chose the alcoholic version. It seemed to me that they must have poured a at least a double vodka shot on the ice, because I was mildly intoxicated when finishing this icy beverage.
Last but not least my friends opted for something that I would never go for, but it seemed like an Italian „specialty”. A calzone type of pizza filled with bananas and nutella. Yuck! I didn’t even go near the stuff, but they destroyed the whole portion, so it must have been really tasty. Each one to his or her taste I say.
Bottom line is that Donatella really doesn’t deserve the hype it’s getting. I can name at least 5 other Italian restaurants in the city serving up similar or better fare sometimes at more inviting prices. The only thing driving it forward is the snob factor, the owners and the location. Budapest is a city of good looking restaurants without much substance and Donatella doesn’t do much to improve that perception. Neither is it good for the reputation of the place when someone says the food was great when the chef personally saw to it, but average or worse all other times. But hey, I guess it’s great for pasta and pizza.
Donatella’s Kitchen
1061 BudapestKirály u 30-32.
no website
Overall: 5,5/10
Manapság tíz ember közül kilenc megkérdez, jártam-e Donatella Konyhájában (Donatella’s Kitchen), s ha igen, mit gondolok róla? Mivel nem egyszer ért olyan vád, hogy „koraszülöttek” az étteremleírásaim, azaz olyankor látogatok meg egy műintézetet, amikor az még csak napok óta tevékenykedik, -- úgy döntöttem várok egy kicsit Donatellával meg a róla tervezett blogbejegyzéssel. Kétszer is betértem e „konyhába”. Mit mondjak, első alkalommal nem estem hasra. A pincérek modortalanok voltak, a pizzasütő fiú 11-kor eltávozott, noha én és a társaságom meglehetős izgalommal várta a „Négy évszakot”, mely aztán némi késéssel került az asztalunkra. Mindennek tetejébe a mogyoróhagymával és francia rakott krumplival tálalt borjúszelet egyszerűen rossz volt.
Aztán megint azt hallottam, hogy menjek csak oda, egyek pizzát és tésztát, mert mindkettő fenomenális. Érzésem szerint jó pizzát és jó tésztát készítő éttermekkel Budapest bőségesen el van látva. Túlságosan is. A jó olasz éttermek helyi, sőt bennszülött ételekkel „villognak” – szicíliaiakkal, lombardokkal, toszkánokkal, rómaiakkal – ergo az étteremtulajdonosoknak talán efelé kéne irányt venniük. Az a fogalom, hogy „olasz” - üres közhely. A helyes irány a változatosság. Valami ilyet vártam én az egy Michelin csillaggal feldíszített Donatellától, aki állítólag minden hónapban három hetet itt tölt, de keveseknek volt olyan szerencséjük, hogy „élő adásban” lássák őt. Mindazonáltal van egy barátom, aki elmondta, hogy neki és az asztaltársaságának egy ízben módja volt szóba elegyednie a hölggyel, ki aztán különleges, nagyon jó minőségű ételeket készített nekik. Természetesen egy másik alkalommal, amikor Donatella nem volt ott, a menü átlagosra sikeredett.
Mit mondjak, ezután vágyni kezdtem némi „egyéni bánásmódra”, barátaimmal fölkerekedtünk tehát, hogy megkóstoljuk a híres olasz séf főztjét.
Az étterem fura látványt nyújt. Az agancsformájú lámpák tetszenek nekem, az enteriőr, ideértve a lebegő gömböket is, ízléses és stílusos. De a trattoriákat és osteriákat idéző csíkos asztalterítőket nem értem. Egy „felkapott” étterembe nem valók. De ez az egyetlen problémám az „übertrendi” berendezéssel, amely nyilvánvalóan légypapírként vonzza magához a város rajongó típusú elemeit.
A pincérünk most nagyságrendekkel jobb, mint az előző volt, habár a kiszolgálás lassú; ezen a problémán a tulaj még nem jutott túl. A várakozási idők hosszúak, a felszolgáló alkalmanként 5-1o percre is eltűnik.
Kapunk nyitányként egy tányérnyi pizzakenyeret olívaolajjal és balzsamecettel: ez az üdvözlőajándék. Nem volna szabad az ajándékokkal kapcsolatban túl kritikusnak lennem, de ezen az estén ez volt az egyetlen pizza, amibe beleharaptunk, s ebben a minőségében sajnos nem volt elég ropogós; inkább vastag és puffadt. Semmi különös.
Az én előételem egy finom, ricottával és fűszernövényekkel töltött, sáfránymártásos cukkinivirág képében érkezett. Friss és ízletes volt a zöldség, mintha egyenesen a veteményesből hozták volna, a ricotta pedig krémszerű és ajaksimogató. Szépen is tálalták. A sáfrányszószt pehelykönnyűnek találtam, de tény, hogy mire kiérkezett, a teteje már hártyásodni kezdett. Ilyenből többet is láttunk az este folyamán, merthogy a konyha melegítőlámpái használat közben rontják a szósz minőségét. Egészében véve ennek a fogásnak a minősége egészen jó volt.
A főételek közül a grilleket néztem ki magamnak, amelyeket elkülönítettek az étlapon. Érdeklődtem, melyik húsféle a legfrissebb aznap? Kiderült, hogy a kacsa a napi specialitás, rendeltem tehát nyomban egy adag grillezett kacsamellet s melléje fél adag spenótot és burgonyapürét. A hús ízletesnek és zamatosnak bizonyult, a bőrét szépen bekockázták, a zsír maradt a ropogós oldalon. Egyben sütötték ki, nem pedig szeletekben, ahogyan általában szokásos. Talán azonban a séf a kelleténél hosszabb ideig hagyta a húst a sütőrácson – ettől itt-ott gumiszerű lett. A burgonyapürén is megjelent már az a jól ismert hártya, a spenót pedig elég hideg volt, mire az asztalra érkezett. Minősítés: rendben.
A barátaim báránygerincet választották, látványra jól mutatott, eltekintve az enyhén újramelegített burgonyától vagy mifenétől, amit a séf a bárány alatt helyezett el.
A desszerthez érkezvén már megteltem, elegendőnek gondoltam egy körteszorbet-t. A pincér megkérdezte, hogy az alkoholos változatot óhajtom-e; a válasz természetesen igenlő volt. Később az a benyomásom támadt, hogy dupla adag vodkát öntöttek a jégre, mert a hideg italtól enyhe spiccem támadt.
Végül, bár nem utolsó sorban: a barátaim olyasvalamit választottak az étlapról, amit én eleve elhárítottam volna – egy olasz „specialitást”. Ez banánnal és nutellával töltött, hajtogatott pizza volt, juj, jaj, aah! Rá se tudtam nézni, de a társaság behabzsolta az egészet, egyszóval a dolognak ízletesnek kellett lennie. Mindenkinek ízlése szerint, úgy legyen.
A történet eszmei mondanivalója az, hogy Donatella tényleg nem szolgálja meg a felhajtást, ami körülötte van. Legalább öt olyan budapesti olasz éttermet tudnék megnevezni, amely hasonló vagy jobb teljesítményt nyújt, barátságosabb árak mellett. Ezt a helyet a sznobság, a tulajdonos és a hely tartja a víz felszínén. Budapest tele van olyan, látványra megnyerő éttermekkel, amelyekből hiányzik a lényeg, és a Donatella se javít sokat ezen a megítélésen. Az sem használ egy cég hírnevének, ha az étek remek, amikor a séf személyesen felügyeli a konyhát, de átlagos vagy rosszabb minden más időben. Persze tésztáért és pizzáért mindig be lehet térni, óh igen.
------------------------
Maybe 9 out of ten people ask me nowadays if I had been to Donatella's Kitchen and what I thought of it. As I have been accused many times of „being early on the draw” ie visiting places before they are fully operational or functional on the first days of service, etc. I decided to wait a little bit to make my mind up and write up a post that best sums up Donatella. This was my second visit in two months and I wasn’t impressed at all the first time. The waiting staff were rude, the pizza guy left at 11 o’clock even though we were really looking forward to try their quattro stagioni but arrived slightly late and on top of everything my veal slices with shallots and gratin potatoes were simply poor.
Then again everybody told me to go and eat pizza and pasta there, because it was phenomenal, but honestly I feel there is an overabundance of good pizza and pasta places in the city so were well treated in that aspect. Good Italian restaurants serving up local, perhaps fare indigenous to certain territories – sicily, tuscany, lombardy, rome, etc. should be the next thing restaurateurs do. Italian is commonplace, owners need to diversify. That’s what I was expecting of one Michelin starred Donatella, who supposedly resides in the city three weeks out of every month, but not many have had the luck to experience her in person. Nevertheless my friend told me that they had the honour to talk to her and she made some special dishes for their company one time and he rated the food very very highly. Of course, she wasn't there another time when their food was at best average.
But I was in the mood for some personal treatment myself so off we went with a couple of friends to taste the cuisine of the famed Italian chef.
Donatella is a weird looking place: I find the antler shaped lights cool and the modern interior design including the floating orbs pretty stylish, but I can’t understand the striped tablecloths reminiscent of trattorias or osterias and not a chic eatery. That’s my only concern about the über-trendy decor which obviously draws the fanciest crowds in the city. Our waiter is far better than last time, although there is a constant delay in service which they haven’t quite sorted out. The wait times are long and sometimes our server dissapeared for what seemed to be 5 10 minutes at a time.
We received a plate of pizza pane with olive oil and aceto basilico as the welcome gift from the pizza oven. I shouldn’t be to critical of gifts but this was as close as we were getting to pizza that night and I fel that the dough was great quality but still not crispy enough, but rather thick and puffy. Nothing special.
My starter was a delicious zucchini blossom filled with ricotta and herbs and dressed with a saffron sauce. The zucchini flower was really fresh and tasty, like it just came from the vegetable garden, while the ricotta filling was creamy and yummy as well. The presentation of the dish was also beautiful. The saffron sauce was light, but already had a thin layer of film on it when it came out from the kitchen: something that we would be seeing more of later, the quality of the sauce deteriorating from the use of warming lights in the kitchen. Altogether the quality of this dish was really very good.
As a main course I set my sights on the grilled dishes that formed a separate section of the menu and inquired which meat was the freshest that day. It turned out that duck was the daily special so I immediately ordered a portion of grilled duck breast with a half portion of spinach and potato „cream” on the side. The meat was tasty and succulent, the skin was scored and the fat was more on the crispy side. It was cooked in one piece and not in slices as they do in so many other places...too bad the chefs left the meat on the grill for too long and it became rubbery in places. The potato cream came with that well known clingfilm on top and the spinach was rather cold. It was ok.
My friends had the rack of lamb – looks ok apart from the same comment to the slightly reheated potato or whatever that is under the lamb.
For dessert I was full and opted for a pear (?) sorbet. The waiter asked me if I want it alcoholic or not and I naturally chose the alcoholic version. It seemed to me that they must have poured a at least a double vodka shot on the ice, because I was mildly intoxicated when finishing this icy beverage.
Last but not least my friends opted for something that I would never go for, but it seemed like an Italian „specialty”. A calzone type of pizza filled with bananas and nutella. Yuck! I didn’t even go near the stuff, but they destroyed the whole portion, so it must have been really tasty. Each one to his or her taste I say.
Bottom line is that Donatella really doesn’t deserve the hype it’s getting. I can name at least 5 other Italian restaurants in the city serving up similar or better fare sometimes at more inviting prices. The only thing driving it forward is the snob factor, the owners and the location. Budapest is a city of good looking restaurants without much substance and Donatella doesn’t do much to improve that perception. Neither is it good for the reputation of the place when someone says the food was great when the chef personally saw to it, but average or worse all other times. But hey, I guess it’s great for pasta and pizza.
Donatella’s Kitchen
1061 BudapestKirály u 30-32.
no website
Overall: 5,5/10
